Keserédes történet alapítástól a privatizáció utánig.
A mostani üzem helyén 1880-ban állították üzembe az ország első kekszgyárát,
amelyet Bach Hermann győrszigeti gőzmalmából alakítottak át. Bach az
üzemet 1892-ben eladta Koestlin Lajosnak, aki akkor települt át
Magyarországra az ausztriai konkurenciaharc elől, hat vagonban hozva
magával bregenzi biscuitgyárának összes gépét.
A
Koestlin Lajos és Tsai Rt. 1900-ban kezdte meg működését ötven
áttelepült szakemberrel, s 1913-ban már ezer embernek adott munkát:
kekszet, kétszersültet, cvibaknak nevezett "katonai" kétszersültet,
ostyát és mézeskalácsot készített. Az első világháború alatt a hadsereg
és a lakosság igényei ugrásszerűen megnőttek, s a Koestlin-áruk
Monarchia-szerte keresettek voltak, a győri üzem pedig a magyarországi
kekszgyártás fellegvárává emelkedett.
Az
első világháború után a gyár alapanyaghiánnyal küszködött,
munkáslétszáma 500-ra csökkent, ezért 1922-ben hozzáláttak a csokoládé,
1926-ban pedig a cukorka gyártásához is. A cég 1931-ben
részvénytársasággá alakult, majd a német megszállás alatt hadiüzemmé
nyilvánították, ismét kizárólag kétszersültet, kekszet és ostyát
készített. 1945 tavaszára azonban elfogytak a készletek, a termelés
leállt.
A gyárat 1946-ban bérbe adták a Pesti Kereskedelmi
Bank Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt. alkotta
szindikátusnak, egy évre rá azonban a pénzintézetekkel együtt
államosították. Évtizedeken át Győri Keksz és Ostyagyár néven, a
szocialista édesipar egyik vezető vállalataként működött, többször
bővítették, gépeit modernizálták, 1985-ben új kekszüzemmel, 1988-ban
ostyagyártó-, 1990-ben pedig cukorkagyártó részleggel bővült.
Az elsők között privatizálták 1991-ben,
a brit United Biscuits vette meg, majd ugyanők a Stollwerck
székesfehérvári gyárát is megvásárolták. 2000-ben a Danone csoport
megvásárolta a Győri Keksz Kft.-t a United Biscuits-től, ők eleinte be
akarták zárni a gyárat, de a hatalmas felháborodás miatt elálltak ettől,
majd a kekszgyártást áthelyezték Székesfehérvárra. 2007-ben a Kraft
Foods megvásárolta a Danone Keksz Divíziót, és vele együtt a Győri
Keksz Kft.-t. Ma már a cég legtöbb termékét főként Szlovákiában és Lengyelországban gyártják, ami elég abszurd egy ilyen emblematikus márkanév esetén. Győrben már csak a Negro cukorka maradt, de azt egy új csarnokban állítják elő 50 fővel(!) az Ipari Parkban, a régi telephelyet eladta a cég.
Pont,
mint a cukorgyáraknál....Megveszik, tönkreteszik, mert így járnak
jól...nincs konkurencia. De gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal
adták el annak idején, és talán még azt is hitték, hogy milyen jó
üzletet kötöttek....a hosszútávú gondolkodás sosem volt az erősségük.
Az új tulajdonosok pedig gőzerővel bontani
kezdték a szépemlékű épületegyüttest, ami igencsak ideális helyen
található: közelében van az élményfürdő és a Széchenyi Egyetem is, tehát
mindenképpen jó befektetés, akár szállodát, akár kollégiumot építenek a
helyére.
forrás:http://vastagbor.blog.hu/2010/04/21/igy_mult_el_a_gyori_keksz_dicsosege
2015. január 11., vasárnap
Így múlt el a Győri Keksz dicsősége
10:13